Dsida Jenő:
Július Itt künn járok a földeken, kedves. A kalászok már megbókolnak előttem: olyan hatalmas vagyok, olyan bronzarany félisten,mikor rádgondolok. Egyébként pedig költő, sétáló ember, akire fény hull és sárgaméz-mosolygás. Tehénkék. Pásztorok. Nyári máglya. Búzamező. Csöndesen feléd sóhajtom a búzavirágok kék szerelmét. Harsányan feléd kiáltom a lobogó pipacsok vörös nászindulóját!
|  |
| |
|